PaZso-MED EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

Számunkra fontos az Ön egészsége

megelőzés   –   oktatás   –   védelem

LOGÓ
Süle Adrián

<< +36 20 239 2535 >>

ügyvezető

Szerencsésnek érzem magam. Közel 10 éve léptem arra a pályára, mely nem csak a HIVATÁSOMMÁ vált, de az ÉLETEM meghatározó része is lett. Mindig fontosnak tartottam az emberi élet védelmét, és követendőnek azok példáját, akik a megmentésére törekednek, vagy a minőségének javításán dolgoznak. Soha, egytlen pillanatra sem volt kétséges számomra, hogy én is ezt szeretném csinálni. Emberséggel segíteni, hitet, reményt és biztonságot adni.

<< +36 20 239 2535 >>

ügyvezető

Felelősségteljes hivatás kontra csodaszép, hálás pillanatok. Ezen a kettősségen alapszik, erre épül az én álmom (életmentés) is, melyet szerencsére sikerült valóra váltanom. Munkám során szinte naponta kerülök szembe megrendítő sorsokkal, nehéz helyzetekkel, de örömtől csillogó tekintetekkel és boldogságtól elcsukló hangokkal, remegő kézfogásokkal is. Na, ezek az olykor szinte észrevehetetlen, apró mozzanatok erősítenek meg abban, hogy EZ AZ ÉN UTAM.

"A hivatás az élet hátgerince."
Friedrich Nitzsche
ügyvezető1-telefonszám
munkatárs

ügyvezető

Felelősségteljes hivatás kontra csodaszép, hálás  pillanatok.  Ezen a kettősségen alapszik, erre épül  az én álmom (életmentés) is, melyet szerencsére sikerült valóra váltanom.  Munkám során szinte naponta kerülök szembe megrendítő sorsokkal, nehéz helyzetekkel, de örömtől csillogó tekintetekkel  és boldogságtól elcsukló hangokkal, remegő kézfogásokkal is. Na, ezek az olykor szinte észrevehetetlen, apró mozzanatok erősítenek meg abban, hogy EZ AZ ÉN UTAM.

<< +36 20 239 2535 >>

ügyvezető2-telefonszám

RÓLUNK

Régi álmunk vált valóra, amikor barátainkkal (szintén fiatal, zalaegerszegi sürgősségi szakemberek) 2018 áprilisában megalapítottuk a PaZso-MED Kft-t. A CSAPATOT, melynek minden tagja hatalmas hivatástudattal rendelkezik, s amely felelősségteljesen és szakmai tudásának legjavát adva dolgozik az egészségügy területén nap mint nap. Magunkra nézve mi nem csak kötelezőnek érezzük (a segítés képességének birtokában) az embertársainkkal való törődést, nem csupán munkaként éljük meg ezt a fajta gondoskodást. Nekünk ez az ÉLETÜNK.

A segítségnyújtáson túl kimagaslóan fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a figyelmet az egészséges életmód szerepére a betegségek megelőzésében, illetve hangsúlyozzuk, hogy az egészségünk védelme, megőrzése sokkal hálásabb feladat, mint szervezetünk felborult egyensúlyának helyreállítása, vagy éppen a ”kárenyhítés”.

Tevékenységi körünk kialakításánál ezért pontosan azokat a szolgáltatásokat vettük alapul, melyek az általunk megvalósítani kívánt célok elérését lehetővé tehetik. Azaz: MEGELŐZÉS – OKTATÁS – VÉDELEM
Megbízásainkat mindenkor a hatályos jogszabályoknak megfelelve, a tőlünk telhető legnagyobb odafigyeléssel, profizmussal és emberséggel végezzük.

SZOLGÁLTATÁSAINK

megelőzés ikon

Megelőzés

Egészségügyi állapotfelmérés

Testünk sohasem hazudik. Mindig elárulja, hogyan érezzük magunkat, ezért rendkívül fontos, hogy odafigyeljünk rá és megértsük jelzéseit! Ne késlekedjünk változtatni rossz szokásainkon, helytelen életvitelünkön! Ha szükséges, azonnal forduljunk szakemberhez, kérjünk...

oktatás ikon

Oktatás

Elsősegélynyújtás oktatás

Rendkívül fontos, hogy higgadt, nyugodt fejjel tudjunk cselekedni és jó döntéseket hozni váratlan helyzetekben is, mert olykor sajnos előfordul, hogy csupán perceken múlik egy ember élete. Tanfolyamainkon megtanítjuk neked, mit és hogyan kell tenned, melyek az első és legfontosabb lépések 

védelem ikon

Védelem

Rendezvény egészségügyi biztosítása

Vállaljuk kisebb, 1 000 fő egyidejű résztvevő alatti rendezvények (koncertek, családi és falunapok, búcsúk, bálok, kiállítások, vásárok, fesztiválok, sportesemények), üzemek, strandok magas színvonalú egészségügyi biztosítását. A nagy ...

REFERENCIÁINK

Amikor képes vagy arra, hogy segíts az embertársaidon, ez a „képesség” megszűnik pusztán képesség lenni, és felelősséggé válik.”

Adelle Davis

Rendezvények, helyszínek, ahol mi vigyáztunk Rátok:

KAPCSOLAT

Kérdése van? Keressen minket bizalommal!

    ügyfélszolgálat

    Telefonszám

    06 20 239 2535

    postacím

    Cím

    8900 Zalaegerszeg
    Rákóczi út 1. 1/7.

    telefonszám

    E-mail cím

    pazsomed@gmail.com

    emailcím

    Nyitvatartás

    minden nap

    Letölthető
    dokumentumok

    Egészségügyi és
    Szolgáltató Kft.

    Kövess minket!

    Adatkezelési
    tájékoztató